Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Miskolc Zoo a facebookon Miskolc Zoo a twitteren Miskolc Zoo az instagramon Miskolc Zoo a youtube-on

Áloméj az állatkertben

2019-06-05


A Miskolci Állatkert és Kultúrpark 2019. június 7-én, pénteken 18:00 órakor 11. alkalommal rendezi meg a Dreamnight at the Zoo - Áloméj az állatkertben programot a fogyatékkal élő és tartósan beteg gyermekeknek, fiataloknak.
 
Az „áloméj” 1996-ban indult a Rotterdami Állatkertből, majd 2002-ben nemzetközivé vált, azóta évről-évre egyre több állatkert szervezi meg június első péntek estéjén ezt a különleges eseményt - köztük a Miskolci Állatkert és Kultúrpark is.
 
Ezen az estén a vendégek és kísérőik testközelből is megismerkedhetnek Állatkertünk néhány állatfajával, beszélgethetnek az állatkert munkatársaival és olyan helyekre is bejuthatnak, ahová máskor nem.
 
A meghívott gyermekek és kísérőik számára a rendezvény ingyenes és zártkörű. Az MVK Zrt. jóvoltából alacsonypadlós autóbusszal biztosított a gyermekek és kísérőik díjmentes utazása a Miskolci Állatkert és a Gyermekegészségügyi Központ között.
 
A program kezdetéig a Miskolci Állatkert pénztára zavartalanul működik, tehát ezen a pénteken is 18:00 órakor zár.
 
Magyar Állatkertek Szövetsége Species360: Global information serving conservation Magyar Madártani és Természetvédelmi EgyesületMiskolci Állatkórház Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program Európai Regionális Fejlesztési Alap Miskolc Megyei Jogú Város Miskolc Holding Zrt. Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.