A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a Miskolc Csoport tagja

Miskolci Állatkert

Miskolc Zoo a facebookon Miskolc Zoo a twitteren Miskolc Zoo az instagramon Miskolc Zoo a youtube-on Miskolc Zoo a tiktokon

Bemutatkozott a leopárdkölyök

2018-01-17

 

Megszületett állatkertünk első perzsa leopárd kölyke! Évek óta vártuk azt a napot, amikor is állatkertünk perzsa leopárd nősténye utódot hozott a világra. Most, hogy a kölyök egyhónapos lett, átesett az ilyenkor szokásos első állatorvosi vizsgálatán. Bár néhány fénykép- és videófelvételen már korábban is lehetett látni a kölyköt, ám csak ma mutatkozhatott be igazán a nagyvilág, és az eseményen résztvevő sajtó számára is.

Állatkertünk nőstény perzsa leopárdját, a Lisszaboni Állatkertből érkezett Tarecát 2012. óta láthatják látogatóink, míg párja, Assim 2015-ben érkezett Miskolcra Jászberényből. Frigyük eredményeként 2017. december 16-án reggelre született meg első kölykük. Az egyhónapos kölyök ma átesett az első állatorvosi vizsgálatán, amelynek során az is kiderült, hogy a kis nagymacska hím.

Így most már nevet is kaphatott: névadóként a Miskolc Autó fogadta jelképesen örökbe a kölyköt, amely így a Touran nevet kapta. A név az ókori Perzsia egyik tartományából (Turán) eredeztethető, amely perzsa eredetű személynévként is használatban van. Ráadásul a nőstényünk, Tareca neve után T kezdőbetűs nevet szerettünk volna adni az utódnak is. A kölyök megkapta a „személyazonosságát” igazoló microchipet, valamint megmértük a súlyát is, amely azt igazolja, hogy a kölyök az elvárhatóaknak megfelelően fejlődik.

A kölyök mintegy 98 napos vemhesség után jött a világra. Anyja gondosan óvja, és a nyugalmuk biztosítása érdekében az elmúlt hetekben igyekeztünk a lehető legkevésbé zavarni őket. Mivel a leopárdok magányosan élnek, így a kölyöknevelés csak a nőstény dolga, ezért aztán a hímet állatkertünkben is elkülönítve tartjuk most párjától és utódjától: ő folyamatosan látható az állatkerti kifutójában. Várhatóan 1-2 héten belül a kölyök is elhagyja a szülőszobaként szolgáló odút, és elkezdi felfedezni élőhelyét állatkertünkben. Ezt követően már látogatóink is egyre nagyobb valószínűséggel pillanthatják majd meg Tourant. Egyelőre még csak anyatejjel táplálkozik, de anyja néhány héten belül már felkínálja számára is a nagymacskák táplálékául szolgáló húst.

A Távol-Kelettől Afrika déli részéig honos leopárd legnagyobb termetű, és egyben az egyik leginkább veszélyeztetett alfaja a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában honos perzsa leopárd (Panthera pardus saxicolor). A szabad természetben ugyanis egyedszáma a becslések szerint 1000-nél is kevesebb lehet. Éppen ezért az állatkertek összehangolt tenyészprogram keretében igyekeznek hozzájárulni az alfaj fennmaradásához. A program keretében mintegy 100 egyedét tartják az állatkertekben. A kölyök várhatóan másfél éves korában fog elkerülni Európa valamely másik állatkertjébe, így az idei évet még egész biztosan Miskolcon fogja tölteni.

Féreghajtót is kapott Touran névadó örökbefogadója a Miskolc Autó
Magyar Állatkertek Szövetsége Species360: Global information serving conservation Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program  Európai Regionális Fejlesztési Alap  Miskolc Megyei Jogú Város Miskolc Holding Zrt.Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.