A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a Miskolc Csoport tagja

Miskolci Állatkert

Miskolc Zoo a facebookon Miskolc Zoo a twitteren Miskolc Zoo az instagramon Miskolc Zoo a youtube-on Miskolc Zoo a tiktokon

Bivalyborjú született

2018-10-16

Állatkertünk bivalypárjától már megszokhattuk, hogy minden évben egy-egy borjúval örvendeztetnek meg minket és látogatóinkat. Így két hónappal ezelőtt éppen a „jubileumi”, tizedik utódjuk jött a világra. A kis üszőborjú születését követően néhány órán belül már lábra is állt, rátalált az éltető anyatejre, így azóta is jól fejlődik.

A házi bivalyt, vagy más néven vízibivalyt (Bubalus bubalis) Ázsiában háziasították, feltehetően már 6000 évvel ezelőtt. Onnan terjedt el Európában is, Magyarországra minden bizonnyal a 12. században érkezett meg. A 16. századtól volt kiemelt fontossága a bivalytartásnak, ugyanis hármas hasznosítással tartották: igavonásra használták, de fogyasztották tejét és húsát is. Habár egy évszázaddal ezelőtt még mintegy 150 000 bivalyt tartottak Magyarországon, ma mindösszesen 1500 állatra tehető az országos állománya. Ennek nagy része egyes nemzeti parkjainkban, természetes legelőkön tartva él.

Az augusztus közepén született bivalyborjú 11 hónapos vemhesség után jött a világra, és gond nélkül cseperedik tanyaházi karámjukban, ahol látogatóink is megtekinthetik őt.

Magyar Állatkertek Szövetsége Species360: Global information serving conservation Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program  Európai Regionális Fejlesztési Alap  Miskolc Megyei Jogú Város Miskolc Holding Zrt.Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.