Délkelet-Ázsia kampány

Az Európai Állatkertek Szövetsége (EAZA) 2012-ben is folytatja a hagyományos kampánysorozatát a Föld egy kiemelt jelentőségű természetvédelmi területéért, ám ez az első alkalom, hogy a kampányt az IUCN Fajok Túlélési Bizottságával (IUCN/SSC – Species Survival Commission) közösen indítja útjára. Délkelet-Ázsia a Föld egyik legnagyobb biológiai sokféleségével rendelkező régiója, amely olyan ismert és közkedvelt fajok otthonául  is szolgál, mint a szumátrai tigris, az ázsiai elefánt vagy az orangután. Habár a kampány néhány titokzatosabb fajra összpontosít, ezzel azonban megalapozza, hogy a terület sokféle élőhelyének a jövőjét is biztosítsa.
Nem véletlen, hogy a kampány emblémaállata a saola – amit hívnak Ázsia egyszarvújának is – ugyanis sem Európában, sem máshol a világon nem tartják fogságban. A támogatott természetvédelmi projektek fajai is kevésbé ismertek, de ennek logikája az, hogy nem tudunk segíteni a Mekong-harcsán, a vörösnyakú szarvascsőrűmadáron, a sziámi krokodilon vagy másokon, ha nem is ismerjük őket.
A kampány azokra a nagytestű fajokra helyezi a hangsúlyt, amelyek az IUCN Vörös Listáján veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett státuszúak. Ez 162 olyan fajt jelent a halak, a hüllők, a madarak és az emlősök 51 rendszertani családjából, amelyeknek sürgős segítségre van szükségük.

A kampány szükségessége és céljai
Az IUCN/SSC megállapítása szerint Ázsia nagytermetű állatainak fennmaradását elsősorban az
 illegális kereskedelem, a kíméletlen vadászat és az élőhelyek elvesztése fenyegeti. A lehetséges veszteségek elleni küzdelem segítésére az SSC speciális akciótervet dolgozott ki. Egyes fajoknak, mint a saolának az egyedszáma legfeljebb néhány száz lehet, így még addig kell tenni valamit a megmentésükért, amíg nem késő. Annak ellenére, hogy sok, kevéssé ismert fajról még nagyon sok dolgot nem tudunk, de az biztos, hogy fontos szerepet töltenek be az otthonuk ökoszisztémájának egészséges állapotának fenntartásában, és hozzájárulnak, hogy a trópusi esőerdők – a Föld tüdei – egészségesek és működőek maradjanak.

A területen élő fajok egyedszámát elsősorban az illegális kereskedelem csökkenti, ezért nem elég az erdőket megvédeni – bár ez is létfontosságú természetvédelmi tevékenység; magukat a fajokat is védeni kell a fenntarthatatlan vadászat és befogás ellen.

A kampány közvetlen céljai:
- Az európai közvélemény, intézmények és az európai üzleti világ figyelmének  felhívása Délkelet-Ázsia csodálatos, ám veszélyeztetett fajai iránt;
- 750.000€-s alap gyűjtése délkelet-ázsiai fajvédelmi programok támogatására;
-  Hozzájárulás a délkelet-ázsiai fajok kereskedelmének és vadászatának csökkentéséhez;
- Az európai fogyasztói szokások megváltoztatása, mely bizonyítottan pozitív hatással
lesz a természetvédelmi folyamatokra.

A kampány az 1 kg testsúlyúnál nagyobb, kihalás által fenyegetett fajokra koncentrál. AzIUCN/SSC az ASEAN (Association of Southeast Asian Nations – Délkelet-Ázsiai NemzetekSzövetsége) tagországaira összpontosít. A célok megvalósításához Európában is felhívja a figyelmet a délkelet-ázsiai fajokat veszélyeztető tényezőkre; befolyásolni igyekszik az Európai Uniót és más fontosabb döntéshozókat olyan kérdésekben, melyek hatással vannak a délkelet-ázsiai fajok túlélésére; növeli a délkelet-ázsiai természetvédelmi programok támogatását az európai cégek és magánszemélyek segítségével; együttműködik különféle szervezetekkel, melyekkel azonosak a céljaik.

Kampány partnerek:
IUCN/SSC (International Union for Conservation of Nature, Species Survival Commission – Nemzetközi Természetvédelmi Unió Fajok Túlélési Bizottsága) - Ez egy tudományos alapokon nyugvó hálózat mintegy 7500 önkéntes szakértővel (tudományos kutatók, kormányzati tisztviselők, állatorvosok, állatkertek és botanikus kertek alkalmazottai, tengerbiológusok, védett területek vezetői, növények, madarak, emlősök, halak, kétéltűek, hüllők és gerinctelenek szakértői) akik több, mint 100 speciális munkacsoportban dolgoznak. Fő feladatuk, hogy tájékoztatást nyújtsanak az IUCN-nek a biodiverzitás megőrzéséről , a fajokban rejlő értékekről, a fajoknak az ökoszisztéma egészséges működésében betöltött szerepükről és az emberi megélhetéshez való hozzájárulásukról.

ENSZ Biodiverzitás Évtizede (Az ENSZ 2011-2020 közötti Biodiverzitási Stratégiai Terve) AZ ENSZ 65. Közgyűlésén kijelentették, hogy a 2011-2020 közötti időszak az ENSZ Biodiverzitási Évtizede , melynek az a célja, hogy hozzájáruljon a 2011-2020 közötti Biodiverzitási Stratégiai Terv végrehajtásához. Mindennek fő célja az általános biológiai sokféleség különböző szinteken való megőrzése. Az ENSZ Biodiverzitás Évtizede arra ösztönzi a kormányokat, hogy kidolgozzák, végrehajtsák és közöljék a Biodiverzitás Stratégiai Terv nemzeti stratégiáját.

Action Asia (az SSC által életre hívott program) - A program célja, hogy reagáljon a nagytestű délkelet-ázsiai fajok fennmaradását veszélyeztető tényezőkre, különösen az illegális kereskedelemre. Ez jelentheti a fogyasztói kereslet csökkentését és a vad élőlények  kereskedelme jogi szabályozásának hatékonyságnövelését az orvvadászok és a fogyasztók közötti minden szinten (pillanatnyilag ugyanis szinte az összes káros hatású kereskedelmi tevékenység jogellenes és ellenkezik a nemzetközi egyezményekkel). Ezek az intézkedések azonban nagyon időigényesek, és sok faj helyzete annyira kritikus, hogy akár ki is halhatnak, mire ezekre a kérdésekre sikerül megoldást találni. Ezért rövidtávú intézkedésekre is szükség van, hogy a kritikus helyzetben lévő fajok esetében hatékonyan csökkenjen az illegális vadászat.

Miért pont a saola a zászlóshajó faj?
A Közép-Vietnam területéről 1993-ban leírt saola (Pseudoryx nghetinhensis) volt a 20. század egyik leglátványosabb zoológiai felfedezése. A vadon élő állatok közül egyetlen hasonló dolog volt: az okapi (Okapia johnstoni) felfedezése Közép-Afrikában. Az okapi és a saola több szempontból hasonlóak: nagyon egyedi megjelenésűek, a trópusi erdők mélyén élő nagytermetű patások, meglehetősen későn szerzett tudomást a világ a létezésükről. Ám a saola felfedezése csaknem egy évszázaddal követte az okapit, ami miatt még lenyűgözőbb volt a felfedezés. A saola veszélyeztetettebb is, mint az okapi. A saola kizárólag a Laosz és Vietnam területén fekvő Annamite-hegységben él. Felfedezése óta kritikusan veszélyeztetett státuszúként tartják nyilván (2010, IUCN Vörös Lista), elsősorban az élőhelyén zajló intenzív vadászat miatt. A saola rejtett életmódja és a védelmére tett intézkedéseknek a hiánya miatt nem lehet biztosan megbecsülni az egyedszámát, legfeljebb annyit lehet tudni róla, hogy populációja 10-400 egyed között lehet. A saola jelenleg DélkeletÁzsia és így a világ egyik legveszélyeztetettebb emlőse, talán csak Délkelet-Ázsia két orrszarvúfaja van hasonló helyzetben.

Valójában nehéz olyan fajokat találni, melyek az alábbi három dologban hasonlítanak a saolára:
• A magas veszélyeztetettségi szint (kritikusan veszélyeztetett), és fogságban egyáltalán nem tartják – igen érzékeny fajnak bizonyult fogságban.
• Genetikai különállóság (nemzetségének egyetlen faja, de valószínűleg a nemzetségcsoportjának és alcsaládjának is a Bovidae családon belül; nagyon kevés hasonló eset van, amikor az egész nemzetség, sőt akár a nemzetségcsoport és az alcsalád kritikusan veszélyeztetett).
• Kevés természetvédelmi figyelmet kap (a saola sokkal nagyobb veszélyben van, mint Ázsia más, sokkal nagyobb figyelemben és támogatásban részesített nagytestű faja, mint pl. a tigris (Panthera tigris), az ázsiai elefánt (Elephas maximus), az óriás panda (Ailurus melanoleuca) és az orangutánok (Pongo spp.).
Összefoglalva, nehéz elképzelni, hogy a Föld biológiai sokszínűsége szempontjából jelentősebb, és nagyobb természetvédelmi odafigyelést igénylő fajt találjunk, mint a saola.

Délkelet-Ázsia kihalási válsága
Délkelet-Ázsia legtöbb nagytestű állatát a kipusztulás veszélye fenyegeti. A fenyegető tényezők fajonként, élőhelyenként és a régió egyes területein különbözőek. A tényezőket – egymástól nem független – csoportokba lehet sorolni:
 • illegális kereskedelem (felnőtt és fiatal egyedek és/vagy tojások; élő vagy leölt állatok; aktív vadászat vagy csapdázás formájában)
 • élőhelyek elvesztése (élőhely-átalakítás, -degradáció és -fragmentáció)
 • környezetszennyezés, invazív fajok és zavarás)
 
Szerte a világon és a teljes biodiverzitást tekintve általában az élőhellyel kapcsolatos tényezőket, ezt követően pedig az invazív fajokat tekintik a legsúlyosabb problémáknak. Ellenben a nagytestű délkelet-ázsiai fajok esetében, melyeket az IUCN kritikusan veszélyeztetettnek vagy veszélyeztetettnek nyilvánít, az egyéb fenyegető tényezők eltörpülnek. Ahogy minden általánosításban, úgy itt is lehet kivételekkel találkozni (azaz néhány veszélyeztetett délkelet-ázsiai faj esetében más tényezők a fő veszélyforrások), a fent említett egyenlőtlenség két okból ered:
1. A fajok többsége nem nagytestű; a gerinctelenek többsége ismeretlen a nyilvánosság (vagy egyesek akár a tudomány) számára, nem keresettek a kereskedelem részéről. A nagytestű állatokat szívesebben gyűjtik akár gazdasági akár létfenntartási okokból, mint a kisebbeket, és így sokkal nagyobb arányú fenyegetettséggel találkozunk az illegális kereskedelem és vadászat által, ha az élővilágnak csak a nagyobb testű fajaira összpontosítunk.
 2. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük az állatok testméretét, összességében még mindig több állatfajt fenyeget a közvetlen kipusztulás veszélye Délkelet-Ázsiában, mint máshol a Földön. Az élőhelyeket tekintve nem mutat pozitív képet, hiszen a legnagyobb arányban itt jelent veszélyt az élőhelypusztulás. Ezt tükrözi a hatalmas kereslet a délkelet-ázsiai és ázsiai városiak körében a vadvilág és termékei iránt, amely párosul az elmúlt évtizedek növekvő vásárlóerejével és gyors infrastrukturális fejlődésével, és magával hozza majdnem mindenhol a külső piacok könnyű elérhetőségét.
 
Lehetséges megoldások:
Annak érdekében, hogy a jelenlegi kihalási kockázatot csökkenthessük, az alábbi két célterületre kell összpontosítanunk. Csökkenteni kell az állatok és származékaik iránti keresletet, valamint be kell fektetni a védett területekbe.

1. A kereslet csökkentése
A kereskedelem által serkentett vadászatot tulajdonképpen nem a szegénység, hanem éppen a bőség idézi elő. Ezt bizonyítja a kereskedelem volumenének emelkedése is az elmúlt néhány évtizedben, ami pontosan tükrözi Kína és néhány délkelet-ázsiai ország gazdasági erejének növekedését. A legjobb hosszú távú megoldás ebben az esetben a kereslet csökkentése. Mint minden gyors változás esetében, a társadalmi változásoknak több idő kell. Sok tevékenység folyik a kelet- és délkelet-ázsiai országokban az élővilág kihasználásának fenntarthatóbbá tételére, de ez az időtartam évtizedekben mérhető. A káros mértékű kereskedelem hosszú távú csökkentése érdekében az átmeneti időszakban a terepi vadvédelmi tevékenységeket szükséges támogatni. Ugyanakkor nagyon komoly kockázata van annak, hogy mire a kereskedelem ellenőrzött körülmények közé kerülhet, addigra sok faj eltűnhet a térségből, vagy számuk annyira lecsökkenhet, szétszóródhatnak, hogy a populációk újbóli fellendülése már valószínűtlen lesz. Mivel nagyon sok faj kizárólag Délkelet-Ázsiában fordul elő (esetleg a szomszédos dél-kínai és északkelet-indiai területeken, ahol azonban ugyanez a veszély áll fenn), így ennek a régiónak az elvesztése globális kihalást jelenthet.

2. Befektetés a védett területeken
Az elmúlt évtizedekben jelentős előrelépések történtek Délkelet-Ázsiában a védett területek támogatása terén, és a védett területek irányításának fejlesztése is szükségessé vált (többnyire a helyi közösségek bevonásával). Kambodzsában, ahol mindössze 15 éve ért véget a véres polgárháború, egyes fajok egyedszáma örvendetesen növekszik a hatékony védelemnek köszönhetően. A nemzetközi közösségek számára a nagy kihívás az, hogy pénzügyi és technikai források révén támogassa ezeket a sikereket.
Minden fajnak, mely a kereslet miatti vadászat vagy a nem szelektív vadászati módszerek révén kerül veszélybe, legalább egy hatékony „védett területre” van szüksége (függetlenül attól, hogy tényleges, állami védelem alatt álló területről van szó, magánterületről, helyi közösség területéről, erdőgazdaságról hatékony erdőgazdálkodással; az egyszerűség kedvéért mindezeket „védett területeknek” nevezzük). A jelenlegi állapot távol áll ettől. A régió legtöbb veszélyeztetett nagytestű állata számára nincs hatékony védelem alatt álló terület. Egyszerűen fogalmazva: a régió vadvilágának „mentsvárakra” van szüksége.

Illegális kereskedelem
Különböző céllal kereskednek az állatokkal. Az ázsiai foltos/csíkos macskák prémjére már évszázadok óta nagy a kereslet, főként az európai piacon, hogy luxus ruházati cikkeket készítsenek belőle. A délkelet-ázsiai vidrafajok egyedszáma is jelentősen csökkent a prémkereskedelem miatt, valamint egyes nagytestű hüllők bőre is keresett cikk, de összességében kevés fajról mondható el a régióban, hogy elsősorban a bőre miatt került veszélybe. Az élve elfogott állatokat a kisállat kereskedelemben értékesítik, főként a halakat és hüllőket. A nagytestű, veszélyes állatokat, mint a vadon élő szarvasmarhafajokat, a trófeájukkal való kereskedelem veszélyezteteti. Néhány faj igen keresett a gyógyszerészet részéről, mivel származékaikból tablettákat, italokat készítenek. A legnagyobb mértékű nemzetközi kereskedelmet azonban minden bizonnyal a vadhús kereskedelme képezi. Ráadásul ez nem egyszerűen csak a kellő mennyiségű kalória és fehérjebevitel miatt történik, hanem a hagyomány szerint a vadhús a fogyasztóját különösen nagy erővel ruházza fel. Erre a gyógyászatban is használják. Különféle emlős és hüllőfajokat érinti főként ez a jellegű kereskedelem, a madarak közül csak néhány fajt tekintenek kellően erőteljesnek ehhez. Az árak fajonként igen eltérőek, az olyan állatok, mint a teknősök és a tobzoskák húsa gyakran sokkal drágább, mint a medvéé és a tigrisé. A kereskedelem mértéke az elmúlt három évtizedben jelentősen növekedett, ezalatt az egyes fajok iránti kereslet mértéke megváltozott. Néhány faj annyira megritkult, hogy nem tudják kiszolgálni a keresletet, ezért más fajokkal helyettesítik őket. Például a sülök iránt nagyon csekély volt a kereslet az 1990-es években; most ezek az egyik legkeresettebb fajok. Hasonlóképpen, a dél-kínai hüllőpiacokon megfigyelhető a fellelhető fajok változása; egyre távolabbi területekről kerülnek piacra a fajok, mivel a közelebbi területeket már túlvadászták.

Délkelet- és Kelet-Ázsiában a városi lakosság részéről egyre kisebb a keresleta vadvilágból származó termékek iránt, mint a vidéki lakosság körében. A világ más részein, mint pl. Afrika nagy részén a vadhúst a szegény emberek ételének tekintik, ezért sokkal olcsóbban tudják értékesíteni, mint a háziállatok húsát. Délkelet- és Kelet-Ázsiában ennek épp az ellenkezője igaz. A kevésbé tehetős rétegek is hajlandóak jövedelmük nagy részét vadhúsra költeni akkor is, ha bőségesen rendelkezésükre állnak az olcsóbb hús (pl. a bőségesen rendelkezésre álló, olcsó tenyésztett csirkehús iránt nincs kereslet, ha a vadon élő bankivatyúkhoz hozzájuthatnak). Délkelet-Ázsia nagy részén azok, akik rendszeresen fogyasztanak húst, a tehetősebbek közé tartoznak. A főállású vadászok általában szintén jómódúak és jó kapcsolatokkal rendelkeznek, ám a kereskedelembe kerülő állatok egy jelentős része a különféle gazdasági helyzetben lévő vidéki lakosságtól származik. Összességében tehát az mondható el, hogy bár Délkelet-Ázsia néhány területén a vadászat még mindig a helyi lakosság megélhetését szolgálja, a régió nagy részén a vadászat és a kereskedelem a jómódúak révén zajlik.

A kizsákmányolás hatásai
A vadvilág kereskedelme több okból is káros hatással van Délkelet-Ázsia teljes élővilágára:
 • A fő piacok földrajzilag viszonylag közel vannak, és (részben ez okból) szoros a kapcsolat az általános gazdasággal. Kína hatása a kereskedelmi célú vadászatra nagyobb, mint Délkelet-Ázsiáé. Ez nem azt jelenti, hogy a legtöbb állat Kínába kerül, de a nagy értékű állatok többnyire importálásra kerülnek, míg a kis és közepes értékű állatok elsősorban helyi felhasználásra kerülnek. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani az országok közötti különbségeket, hiszen Kína a több mint egymilliárd lakosával másképp viselkedik, mint a többi ország.
 • Az átlagos népsűrűség Délkelet-Ázsiában sokkal nagyobb, mint a világ más részein, pl. Afrikában, ennek megfelelően az érintetlen területek is sokkal kisebb kiterjedésűek. Délkelet-Ázsiában kevés az olyan terület, amely több mint egynapos járásra van a legközelebbi állandó lakott településtől, főúttól vagy hajózható folyótól. Ez különösen azért aggasztó, mert a nagyobb érintetlen területek – ha egyéb tényezőkben megegyeznek – sokkal ellenállóbbak a különböző mértékű vadászatnak, mint a kisebb területek.
 • Délkelet-Ázsiában a természetvédelem politikai támogatottsága továbbra is meglehetősen alacsony. Egy nemrégiben végzett elemzés kimutatta, hogy a tigrisek védelmének legnagyobb anyagi támogatója az indiai kormány. Délkelet-Ázsia más nagytestű fajai nincsenek ilyen helyzetben. Az olyan súlyos kérdések esetén, mint a szűkös költségvetés, a döntések során előnyben részesítik a rövid távú gazdasági haszonszerzést, mint a hosszú távú fenntartható fejlődést; a hosszú távú fejlődés szempontjai ellentétesek a biológiai sokféleség megőrzésével; és a vadvilágot érintő bűncselekmények tekintetében nagyon magas a korrupció. Az utóbbi eredményeként jött létre a „papír park” kifejezés, amely olyan területeket jelent, melyek papíron védettséget élveznek, a gyakorlatban azonban nem különböznek a környező vidékektől. Egyes területeken ezzel a „papír-” előtaggal lehet jellemezni a természetvédelmi törvényeket és irányelveket (pl. környezeti hatásvizsgálatok), valamint minden egyéb védelmi eszközt.
 • A helyi lakosság gyakran azt tartja, hogy „a sok soha nem elég”. Néhány állatot már annyira túlvadásztak, hogy a nemzetközi piacokon több száz dollárt is megadnak érte (bár a helyi lakosság ennek a végső árnak csak töredékét kapja meg). Az egyetlen visszatartó erő az erkölcs és a szigorú büntetés lehetne, mivel azonban az orvvadászok a legtöbb esetben büntetlenül működhetnek, így a személyes erkölcs jelenti az egyetlen szabályozást.

Ezek a tényezők összefüggnek. Sok falusi, akik közül a legnagyobb számban kerülnek ki az orvvadászok, érzik ugyan, hogy az egyes fajok túlvadászata nem kívánatos és gyors, ám tehetetlennek érzik magukat, hogy tegyenek ellene valamit. Ha a saját begyűjtő tevékenységüket visszafogják, valaki más úgyis levadássza azokat az állatokat; a vadon élő állatok élőhelyeire vonatkozóan, még ha védett területek is, lehetnek a jövőre nézve olyan gyanús megállapodások hatalmas kedvezményekről pl. gumiültetvényekkel, melyek végső soron az élőhelyek pusztulását jelentik! Kevés olyan ember van, aki ilyen esetben önként
lemond a rövid távú előnyökről, függetlenül attól, hogy milyen erősek az elveik és aggodalmuk a jövőt illetően.
 
Élőhelyek elvesztése
Még mindig vannak Délkelet-Ázsiának olyan részei, melyeket nem ért el a robbanásszerű kereskedelmi célú vadászat. Az olyan állatokat, mint pl. az orrszarvúakat, melyeknek a kereskedelmi ára igen magas, Délkelet-Ázsia legeldugottabb részein is vadásszák. De a régió egyes területei még ma is annyira távol esnek, hogy a kisebb értékű állatok vadászata gazdaságtalan lenne. De ahogy a fajokat egymás után egyre jobban kimerítik, a vadászat a legtávolabbi területeken is egyre erőssebbé válik. Azokon a területeken, ahol 20 évvel ezelőtt még csak egy maroknyi faj vadászata volt kifizetődő, ott ma már más elvek szerint különböztetik meg a vadászott fajokat (és ezek a fajok sokkal gyakoribbak voltak 20 évvel ezelőtt), és ha ez a folyamat folytatódni fog, akkor a ma még közönségesnek számító fajok fognak a vadászat újabb célpontjaivá válni.

Ez az előre látható folyamat nagymértékben felgyorsulhat az elérhetőség növelésével. Bármely olyan tényező, mely megkönnyíti az adott terület megközelíthetőségét, amelyet korábban csak néhány vagy több nap alatt lehetett elérni, befolyásolja a költség/haszon egyensúlyt. Ha a szállítás megvalósítható egy pick-uppal (utak révén) vagy hajóval (köszönhetően egy gátnak, mely egy korábban zúgókkal tele folyót hajózhatóvá tesz), az növeli az árakat, és célszerű egy nagyobb mennyiséget összegyűjteni. A legrosszabb, ami történhet Délkelet-Ázsia legeldugottabb vadonjaival, hogy azok elérhetővé válnak hajóval, autóval vagy akár motorkerékpárral.

A kereskedelmi célú vadászat képes elvonni a figyelmet más veszélyforrásokról, melyek eredményeként a régió egyes fajai egyre közelebb kerülnek a kihaláshoz. Az élőhelyek elvesztése ténylegesen nagy problémát jelent. Délkelet-Ázsia nagy részén a természetes élőhelyek támogatottsága 150 évvel ezelőtt nagyobb volt, mint manapság. Az élőhelycsökkenés az 1960-as évektől kezdve különösen súlyossá vált, és míg egyes területeken (pl. Malajzia Sabah tartománya) valószínűtlennek tűnik, hogy a természetes erdők nagy része eltűnjön, addig más területeken hatalmas területek válnak jelentős bevételt termelő ültetvényekké (főként olajpálma-ültetvényekké). Ugyanakkor a legtöbb erdőtípus esetében elegendő számú és méretű védett terület van az élőhely és az állatvilág túléléséhez, ha a vadászat is kontrollálva van. A legtöbb délkelet-ázsiai országban nagyobb – többnyire sokkal nagyobb – arányban maradtak fenn a természetes vagy természetközeli élőhelyek, mint a legtöbb európai országban.

A legaggasztóbb állapot az élőhelyeket illetően az „üres erdő szindróma”: a kifejezést egy 1980-as tanulmány után fogalmazták meg, amely felmérés során kiderült, hogy habár nagy kiterjedésű, kevésbé degradált élőhelyek maradtak még meg, ám azokból eltűntek a vadászatra érzékeny állatfajok. Ennek az erdőkre gyakorolt hosszú távú hatásai pontosan nem ismertek, de kétségkívül negatív hatású, tekintettel, hogy sok nagytestű állat létfontosságú szerepet játszik a növényi magvak terjesztésében, és mint ragadozó, az élővilág egészséges fenntartásában.

Habár igaz, hogy a régióban nagyon sok erdőtípus előfordul, az elmúlt 150 évben jelentősen csökkentek az erdők meglététől függő állatok számára rendelkezésre álló területek, és ezzel együtt csökkent ugyan ezeknek a fajoknak a populációmérete is, de az élőhelyek nem csökkentek olyan mértékben, hogy ez önmagában a kihalásukat eredményezze. A központi kérdés az, hogy kevesebb az állat, amit az adott élőhely el tudna tartani, és így a kihalás megelőzésére az illegális vadászatot kellene ellenőrizni.

Egyes területeken és egyes élőhelyeken a helyzet kevésbé rózsás. Bizonyos területeken az élőhelyek átalakítása és degradációja féktelenül folytatódik a terület igazgatási megállapodásainak eredményeként. Helyi szinten az élőhelyek (illegális) elvesztése helyi kihalásokat eredményez, de az a tény, hogy egyes védett területeket nem érint ez ilyen súlyosan, azt is eredményezi, hogy az állatok találnak még maguknak megfelelő élőhelyet.

Ez alól leginkább a Fülöp-szigetek jelenti a kivételt: a szigetcsoport minden szigetének megvannak azok az endemikus fajai, melyek a világon sehol máshol nem fordulnak elő, és így a fülöp-szigeteki fajok elterjedési területének általános mérete sokkal kisebb, mint a kontinentális fajoké. A nagyfokú erdőirtás sok szigeten azt eredményezi, hogy számos nagytestű fajt fenyeget ez a tényező. A nagytestű állatok jellemzően nagyobb területet igényelnek, mint a kisebb testűek, ezért ők különösen veszélyeztetettek.

Vizes élőhelyek
Mivel a legtöbb országban a védett területek rendszerét az erdészeti minisztériumok hozták létre, ezért a nem erdei élőhelyek, mint a füves területek, a vizes élőhelyek és a bozótosok közül sokkal kevesebb – vagy egyes területeken egy sem – áll védelem alatt. A legtöbb területen még mindig megvan a törekvés arra, hogy az ilyen élőhelyeken is találjanak egy fafajt, amely „hasznos”. Míg a füves területek ázsiai más részein nagy kiterjedésűek, addig Délkelet-Ázsia elsősorban erdős terület, a füves élőhelyek kis területekre korlátozódnak.

Ugyanakkor, ahogy a vizes élőhelyek is, kiváló termőföldet kínálnak, ezért már évszázadokkal ezelőtt művelésbe vették. Míg a nyugati világban is a trópusi esőerdők megőrzésének szükségessége áll a középpontban, addig a délkelet-ázsiai trópusi füves területek és vizes élőhelyek természetvédelmi státusza sokkal, sokkal rosszabb. Lehet, hogy csak egyetlen ártér van Ázsia szárazföldi részén, amely természetes állapotában megmaradt – ez a Hukaung-völgy Mianmarban. A többi nagy sík terület, mint például Thaiföld középső területének alföldje, a Vörös-folyó deltája (Vietnam), a Mekong deltája (Kambodzsa/Vietnam), és az Irrawaddy deltája (Mianmar) jelenleg nagyrészt vagy teljes egészében mezőgazdasági területek. Az élőhely-átalakítási folyamatok egyre inkább eltűntetik a kis síkságok természetes élőhelyeinek utolsó maradványait. Ennek az a következménye, hogy amikor a magas kereskedelmi értékű állatok (pl. az orrszarvúak) iránti kereslet csökken, a legtöbb kihalt faj (pl. a Schomburgk-szarvas, amely Thaiföld középső területének síkságain élt), és a jelenleg a regionális kihalás szélére került fajok (pl. a disznószarvas, amely korábban Délkelet-Ázsia legtöbb országában előfordult, mára azonban csak néhány maroknyi populációja maradt fent) vizes élőhelyeken, füves területeken élő, nem pedig erdei fajok.

Az élőhely-változások egy speciális esete a régió nagy folyóinak nagy halainak esete. A Mekong, valamint a régió más nagy folyóinak sok faja a száraz évszak-nedves évszak szerint vándorol, melynek kiváltója a szélsőséges vízállás. A növekvő folyószabályozással, a fő- és mellékfolyók gátjaival fennáll a veszélye annak, hogy ez a vándorlás megszűnik. A duzzasztógátak különösen fenyegetőek, jó példa erre a régióval szomszédos Kínában lévő Három-szurdok gát a Jangcén, amely kiirtotta a folyóból a világ egyik legnagyobb édesvízi halát, a kínai lapátorrú tokot és a kínai folyamidelfint. Különböző duzzasztógátakat javasolna a Mekongra (amely különösen gazdag az óriáshalakban) és Délkelet-Ázsia más folyóira is.

Szennyezés, invazív fajok és zavarás
A bevezetőben említett három további tényező – a szennyezés, az invazív fajok és a zavarás – jelentősége a délkelet-ázsiai nagytestű fajok rövid- és középtávú kihalásának veszélyeztetésében sokkal kisebb. Ez részben azért van, mert ezek a tényezők leginkább az emberek körül összpontosulnak, ahol sokkal kevesebb az állat. Mindazonáltal, erre is található néhány példa. A banteng Délkelet-Ázsia szárazföldi területeinek nagy részén, Borneó egyes területein és Jáván is előfordul, de elterjedésének nagy részén a vadászat által kiirtották. A jávai Baluran Nemzeti Parkban korábban nagy és erős populációja élt, még az 1990-es években is, amikor máshol jelentősen csökkent a számuk, de az Afrikából betelepített Acacia nilotica egyre inkább elterjed és kiszorítja az elsődleges bantengélőhelyeket. A keselyűk korábban az egyik legelterjedtebb nagytestű madarak voltak a trópusi Ázsiában. A délkelet-ázsiai populációk az elmúlt néhány évtizedben csökkentek a nagytestű növényevők túlvadászata és a háziállatok tetemeinek feldolgozásában bekövetkezett változások miatt, esetleg a keselyűk közvetlen fokozódó üldöztetése miatt. Indiában az 1990-es évekig még nagyobb számban elterjedtek voltak, amikor is egy hirtelen, gyors csökkenés indult meg. Ez a folyamatos csökkenés köszönhető az állatgyógyászati maradványok általi mérgezésnek, esetleg a Délkelet-Ázsiában nem használt gyógyszereknek. A délkelet-ázsiai keselyűk felbecsülhetetlen értéket jelentenek, ha az indiai populációk kihalnak, mielőtt az állategészségügyi szennyezés kérdését meg lehet oldani. Folyamatos, magas kockázatának vannak kitéve a szennyezésnek: az állatgyógyászati gyógyszerhasználat változására lenne szükség Délkelet-Ázsiában, különben a keselyűk néhány éven belül kihalhatnak.

Ugyanakkor az ilyen példák csak kivételek a kereskedelmi célú vadászaton és néhány esetben az élőhelyi tényezőkön kívül. Az állatok populációinak fenyegetésében adódik még egy tényező: a helyzet sokszor olyan nyomasztónak tűnik, hogy a természetvédelemmel foglalkozók is feladják, így a fenyegetés nem csak folytatódik, hanem fokozódik is. Ennek egyáltalán nem lenne szabad, hogy így legyen. Elég ok olyan eset van, ahol nagy kihívást jelentő helyzeteket kell kezelni és stabilizálni, melynek eredményeként kihalásra ítéltnek tűnő populációk is növekedhetnek.

Ilyen eset a kereskedelem által az egyik legkeresettebb állatfaj esete is: a jávai orrszarvúé, amelynek populációja a jávai Ujung Kulon Nemzeti Parkban már évtizedek óta stabil, a hatékony védelemnek köszönhetően. A siker hozzávalói megfoghatatlanok, de a megfelelő emberekkel és elegendő forrással nincs okunk feltételezni, hogy bármely földi dolog túl van a megoldáson.

A Kampány által választott projektek
A projektek több tényező szerint különbözőek. A következő értekezés figyelembe veszi ezek fontosságát, hogy maximalizálja a kampány szerepét az Action Asia-ban. A döntések felismerik, hogy az Action Asia-nak különleges szerepe van, és hogy a fontos természetvédelmi munkák kívül esnek a választott feladatokon.
 • A projektek munkáinak olyan fajra vagy fajokra kell összpontosítaniuk, amelyeket az IUCN Vörös Listája kritikusan veszélyeztetett vagy veszélyeztetett státuszba sorol, vagy kivételes esetekben, amelyek más státuszúak ugyan, ám ez nem felel meg a valóságnak. A kritikusan veszélyeztetett fajok esetében, definíció szerint, nagyobb a veszélye a rövid távú kihalásuknak, mint a veszélyeztetett fajoknak, és a korábbiaktól nagyobb prioritást kell nekik adni.
• A projekteknek olyan populációkra kell összpontosítaniuk, melyek fontosak az adott faj fennmaradása szempontjából. Így például Vietnamban közvetlen veszélyt jelent, hogy eltűnik az utolsó ázsiai elefánt és tigris is. Ezeknek a fajoknak más országokban jobb a túlélési esélyük, ezért a globális erőforrásokat át kell csoportosítani.
 • A projekteknek a jelenleginél jelentősebb hatással kellene lenniük a terepi munkákra. Például – néhány ritka esettől eltekintve – a tigris és az ázsiai elefánt esetében a nemzetközi támogatás már olyan magas szintű, hogy nem valószínű, hogy egy szerény mértékű támogatás a kampány részéről jelentősen növelni ezeknek a fajoknak a túlélési esélyeit. Hasonlóképpen, ha egy faj számára létfontosságú területen már – tegyük fel – 20 természetvédelmi őr csapat van, akkor a kampány által biztosított további egynek nincs jelentős szerepe (bár a több évre elegendő forrás biztosítása ezeken a területeken az Action Asia feladata).
 • A várt rövid távú hatásoknak egyértelműeknek kell lenniük. A legtöbb esetben az elsődleges igény a vadászat olyan szintre csökkentése, amely nem veszélyezteteti az adott populáció(ka)t, és a fő tevékenység többnyire a védelmi intézkedések végrehajtásának (nagymértékű) fokozása.
 • Egyéb elsődleges tevékenység lehet a közvélemény figyelmének felkeltése, és az olyan fajokkal, melyeknek csak maroknyi egyede maradt fent (pl. a Swinhoelágyhéjúteknős (Rafetus swinhoei)) való közvetlen biológiai menedzsment (azaz a korábbi erős nyomás hatásai miatt többre van szükség, mint a nyomás megszűntetésére). Néhány kivételtől eltekintve az alapszintű kutatásokat nem valószínű, hogy előnyben kell részesíteni, hacsak a természetvédelem hatékonyságát nem hátráltatja súlyosan a megértés hiánya, hogy mire van szükség és mit kell tenni. Hasonlóképpen a vadászat visszaszorításával kapcsolatos létfontosságú tevékenységeket is segíti a kampány. Végezetül a széleskörű oktatást és a közvélemény figyelmének felkeltését magába foglaló javaslatoknak erősen megalapozottaknak kell lenniük (ellentétben az olyan helyszínen folyó tevékenységeknek, melyeket a kampány anyagilag is támogat).  További pozitív jellemzők
• Az olyan munkák részesülnek előnyben, melyek egyszerre foglalkoznak több erősen veszélyeztetett faj szükségleteivel, de a fajok veszélyeztetettsége és helyzete lehet az egyéni akciók szükséglete.
 • Az olyan fajok, melyek alacsony profillal rendelkeznek a nemzetközi természetvédelemben, előnyt élveznek, mert az Action Asia célja, hogy elegendő támogatást biztosítsanak az olyan fajok védelme számára, mint a fehérhasú gém és a vitorlás cápaharcsa.
 • Szintén előnyös, ahol a kampány támogatása valószínűleg további forrásokat tud mozgósítani, különösen a kampány utáni években.
 • Az olyan projekteknek, melyek be tudják vonni az EAZA tagintézményeket, és kamatoztatni tudják tapasztalataikat, nagy esélyük van, hogy az EAZA tagintézmény a kampány után is közvetlen támogatást nyújtson, és az európai lakosság felelősségtudatát is növelheti.
 • Az emberek bevonása sokkal személyesebb, mint egy gyűjtődobozba pénzt dobni, így lehetőség van növelni a közvélemény érdeklődését az adott kérdés iránt.