Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Miskolc Zoo a facebookon Miskolc Zoo a twitteren Miskolc Zoo az instagramon Miskolc Zoo a youtube-on

Ez történt 2018-ban

2019-01-04

Az utóbbi évtized legsikeresebb évét zártuk 2018-ban, fennállásunk 35. évében, hiszen több, mint 100.000 látogató kereste fel az állatkertet és nézte meg az itt élő állatokat. A sikeres évhez nagy mértékben hozzájárult a változatos programkínálat is, mint például a különleges, sötétedés utáni rendezvények,  az Állatkertek Éjszakája vagy a Halloween Est, amelyek tavaly rekordszámú látogatót vonzottak.

Működésünk során különösen fontos szempont, hogy az ide látogatók minél több információval térjenek haza. Oktatási, szemléletformálási tevékenységünk során, a zoopedagógiai foglalkozásokon több, mint háromezer, többségében óvodás és általános iskolás vett részt. A nyári napközis tábort hagyományosan a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületével közösen szerveztük, amelyen 2018-ban 300 gyermek ismerkedett meg az állatkert lakóival.

Természetesen egy állatkertben a legfontosabbak maguk az állatok, így róluk is érdemes egy összegzést adni. Állatkertünkben 2018-ban 90 új állategyed jött a világra, köztük olyan fajok példányai, amelyek szaporulata az elmúlt években megszokottá vált, így egyebek mellett a gyűrűsfarkú makik, a David-szarvasok, az észak-amerikai kúszósülök, a kétpúpú tevék, a lámák és a Bennett-kenguruk. A szaporulatok közül azonban ki kell emelni néhány fajt, hiszen a huszármajmoknak és a fehérpamacsos selyemmajmoknak több, mint egy évtized után született újra utódja, míg a rénszarvasok az állatkert történetében első alkalommal szaporodtak. Az elmúlt évtől látható új állatfajok közül említésre méltó a vöröscsőrű kitta, valamint a vad tengerimalac. A szaporulatok, az újonnan érkezett vagy a más állattartóhelyekre távozott egyedek révén az állatkert állománya 2018. év végén 120 állatfaj mintegy 700 egyedét foglalta magába. Ennek a 700 állatnak az étvágya is jelentős. Állatkertünk lakói mintegy 80 különböző takarmányféleséget fogyasztanak a szénától a gyümölcsökön és zöldségeken át a húsokig, köztük olyan speciális takarmányt is, mint a búzacsíra, a tökmagolaj vagy az erdei fenyő. Húsból összesen 10 tonnát meghaladó mennyiség, zöldségből és gyümölcsből több, mint 50 tonna, tojásból 6000 darab, míg szemestakarmányból mintegy 6 tonna fogyott a tavalyi évben.

Munkánkhoz a látogatók is hozzájárultak, hiszen jelképes örökbefogadásuk révén támogatást biztosítottak a működésünkhöz. Az elmúlt évben mintegy 60 alkalommal váltak az érdeklődők az állatkerti állatok pótszülőivé.

Munkatársaink azon dolgoznak, hogy 2019-ben még több újdonsággal várjuk látogatóikat, és egy év múlva még sikeresebb évről tájékoztassuk az állatkert működése iránt érdeklődőket.

 

Magyar Állatkertek Szövetsége Species360: Global information serving conservation Magyar Madártani és Természetvédelmi EgyesületMiskolci Állatkórház Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program Európai Regionális Fejlesztési Alap Miskolc Megyei Jogú Város Miskolc Holding Zrt. Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.