A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a Miskolc Csoport tagja

Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Miskolc Zoo a facebookon Miskolc Zoo a twitteren Miskolc Zoo az instagramon Miskolc Zoo a youtube-on

Fehér lámacsikó született

2020-09-30

Állatkertünk lámacsapata minden év őszén fiatalokkal gyarapodik. Nem volt ez másképp idén sem, amikor is szeptember közepén világra jött a csapat legifjabb tagja, egy fehér színű csődör csikó. Az újszülött napközben, a látogatók szeme láttára látta meg a napvilágot, és ahogy az a lámáknál megszokott, néhány órával születését követően már saját lábán követte anyját. A csikó most még kizárólag anyatejjel táplálkozik, de néhány héten belül már el is kezdi kóstolgatni a felnőttek számára biztosított szénát és zöldtakarmányt, azonban féléves koráig nem mond le a tejről sem. A lámák csapata az újszülöttel együtt jelenleg héttagúra bővült.

A láma (Lama glama) a négy dél-amerikai teveféle egyike, az alpakával együtt háziasított forma, míg vadon élő őseik a guanakó (amely szintén megtekinthető állatkertünkben) és a vikunya. Az Andokban élő indián népek számára évezredeken keresztül nélkülözhetetlen háziállat volt, hiszen teherhordásra használták, fogyasztották a húsát, szőréből, bőréből, de még csontjaiból is ruhákat, eszközöket, mindennapi használati tárgyakat készítettek. A lámák vemhességi ideje mintegy 10-11 hónap, amelyet követően 10-12 kg-osan jön a világra a csikó. Felnőtt korában azonban a csődörök akár a 150 kg-os testtömeget is elérhetik.

Magyar Állatkertek Szövetsége Species360: Global information serving conservation Magyar Madártani és Természetvédelmi EgyesületMiskolci Állatkórház Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program Európai Regionális Fejlesztési Alap Miskolc Megyei Jogú Város Miskolc Holding Zrt. Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.