Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Miskolc Zoo a facebookon Miskolc Zoo a twitteren Miskolc Zoo az instagramon Miskolc Zoo a youtube-on

Szúrós kölyök - kúszósül született

2019-05-10

Állatkertünk rendszeres látogatói számára már megszokott látvány, hogy az észak-amerikai kúszósülök kifutójában minden év tavaszán egy kölyök ismerkedik a famászás tudományával. Így van ez az idei évben is, hiszen április közepén megszületett az urzon párunk legfiatalabb kölyke. Vele együtt így újra háromtagú lett a család. De nem sokáig, várhatóan a legfiatalabb kúszósülünk is „elköltözik” majd.

Az észak-amerikai kúszósül – más néven urzon (Erethizon dorsatum) neve sok mindent elárul a fajról. Egyrészt a természetes előfordulását, amely Észak-Amerika nagy részére kiterjed. A kúszó megnevezés pedig arra utal, hogy elsősorban erdős területeken honos, és kiválóan mászik fára, hiszen fő táplálékát is a fák lombja és kérge alkotja. És mint minden sül – nem összetévesztendő a Magyarországon is honos, rovarevő sünnel –, a legnagyobb termetű rágcsálók közé tartozik, Észak-Amerikában a rokonságából csak a kanadai hód nagyobb termetű nála.

A szabad természetben a kúszósülök alapvetően magányosan élnek, a hím és a nőstény állat csak a párzási időszakban, október-november hónapokban keresik egymás társaságát. Ezt követően azonban gyakran a téli időszakot is együtt töltik. Vemhességi ideje meglehetősen hosszú, mintegy 7 hónap, ezt követően többnyire csak egy, de igen fejlett utód jön a világra: szeme születésekor már nyitva van, és pár órásan saját lábán közlekedik, ráadásul egy-két naposan a szőrzete alatt rejtőző tüskéi is megerősödnek annyira, hogy hatékonyan tudja megvédeni magát a legtöbb ragadozótól. Bár az első néhány hetet követően elkezdi kóstolgatni a szülők táplálékát, ám közel féléves koráig rendszeresen fogyaszt anyatejet is. Ezt követően, amikor anyja figyelmét már a következő párzási időszak köti le, a kölyök el is hagyja őt, és megkezdi önálló életét.

Az állatkertünkben élő pár az évente felnevelt kölyökkel már európai szinten is kiemelkedő szaporodási eredmény, utódaik magyar mellett szlovák, német és francia állatkertekbe is elkerültek. Szaporítási eredményünket jól mutatja az a számadat is, hogy az elmúlt 12 hónap során Miskolcon kívül egész Európában mindössze 10 kölyök jött a világra. A most háromhetes kölyök nősténynek bizonyult, és a jövőben várhatóan ez az egyed is Európa valamely másik állatkertjébe költözik majd. Addig pedig itt látható a Miskolci Állatkertben.

Magyar Állatkertek Szövetsége Species360: Global information serving conservation Magyar Madártani és Természetvédelmi EgyesületMiskolci Állatkórház Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program Európai Regionális Fejlesztési Alap Miskolc Megyei Jogú Város Miskolc Holding Zrt. Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.