A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a Miskolc Csoport tagja

Miskolci Állatkert

Miskolc Zoo a facebookon Miskolc Zoo a twitteren Miskolc Zoo az instagramon Miskolc Zoo a youtube-on Miskolc Zoo a tiktokon

Tavasz az állatkertben

2019-03-14
Igazán tavaszi a hangulat az állatkert lakói körében. Utódokat nevelnek a tanyaházi juhok, megszülettek az első kecskegidák, és egy kengurukölyök is rendszeresen tekint ki anyja erszényéből. Őket is láthatják már látogatóink, akik március 15-étől kezdődően már a nyári nyitvatartási rend szerint, 18 óráig kereshetik fel állatbemutatónkat.
Habár a Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus) csapat legkisebb tagját gondozói is alig néhány hete látták meg először, valójában az állat minden bizonnyal már féléves is elmúlt. A születése pillanata ugyanis szinte észrevehetetlen, hiszen a világra jövő kenguruk alig egy hónapnyi vemhesség után, pár centis testhosszal látnak napvilágot. A kölyök ekkor anyja szőrzetén felkapaszkodva elhelyezkedik az erszényben, ahol 5-6 hónapon keresztül csak a táplálkozásra és a növekedésre koncentrál. Így amikor először dugja ki a fejét és tekint szét a nagyvilágban, akkor valójában már közel féléves. Ezt követően néhány héten belül megteszi első lépéseit is, ám ideje nagy részét még az erszény biztonságában tölti.
A nemrég előbújt kiskenguru tehát még tavaly ősszel jött valamikor a világra, most pedig már elég nagy lett ahhoz, hogy látogatóink is nagy eséllyel megpillanthassák, amint az erszényből kipillantva ismerkedik környezetével. Az igazán szerencsések akár már az erszényen kívül is láthatják, ám még hónapokig rendszeresen vissza fog oda járni táplálkozni és pihenni.
Magyar Állatkertek Szövetsége Species360: Global information serving conservation Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program  Európai Regionális Fejlesztési Alap  Miskolc Megyei Jogú Város Miskolc Holding Zrt.Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.