A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a Miskolc Csoport tagja

Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Miskolc Zoo a facebookon Miskolc Zoo a twitteren Miskolc Zoo az instagramon Miskolc Zoo a youtube-on

Újra hármasikrek selyemmajmainknál

2020-05-28

A szülők igazán sikeresek, hiszen mióta 2017-ben párba álltak Miskolcon, 7 kölyköt már sikeresen felneveltek, akik közül hatan most is a szülői csapatban élnek.

A Dél-Amerika keleti részén őshonos fehérpamacsos selyemmajmok (Callithrix jacchus) 2-13 fős családi csoportokban élnek. A család többnyire a szülőpárból és azok utódaiból áll.

A kölykök mintegy 5 hónapos vemhesség után jönnek a világra. Az utódnevelés során a szülők között igazi munkamegosztás figyelhető meg, hiszen az anya az első pár napot követően tulajdonképpen csak a szoptatás idejére veszi magához a kölyköket, az idő nagy részében az apa hordozza magán az utódokat. Az idősebb kölykök is kiveszik részüket az újszülöttek nevelésében, hiszen gyakran megfigyelhető, amint időnként ők is a hátukon hordozzák kisebb testvéreiket.

A selyemmajmoknál a hármasikrek születése nem számít ritkaságnak, azonban az, hogy mindhárom kölyök fel is nevelkedjen, az már annál inkább. Az egyébként is apró termetű főemlősök számára ugyanis a testméretükhöz képest elég nagytermetű utódok felnevelése hatalmas energiabefektetést igényel a szülők részéről, ezért az esetek többségében csak két kölyköt tudnak sikeresen felnevelni.

A Miskolcon élő pár azonban tavaly is sikeresen nevelt egyszerre három kölyköt, és a most egyhónapos utódok is rendben fejlődnek, köszönhetően annak is, hogy a természetes csapatösszetételnek megfelelően az idősebb kölykök is a családdal maradtak, akik így segíteni tudják szüleiket az utódnevelésben.

Az április utolsó napján világra jött kölykökkel együtt, akik tehát éppen gyermeknapon lesznek egyhónaposak – így most már 11 főt számlál az állatkertben élő selyemmajom csapat létszáma.

 

Magyar Állatkertek Szövetsége Species360: Global information serving conservation Magyar Madártani és Természetvédelmi EgyesületMiskolci Állatkórház Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program Európai Regionális Fejlesztési Alap Miskolc Megyei Jogú Város Miskolc Holding Zrt. Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.