A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a Miskolc Csoport tagja

Miskolci Állatkert

Miskolc Zoo a facebookon Miskolc Zoo a twitteren Miskolc Zoo az instagramon Miskolc Zoo a youtube-on Miskolc Zoo a tiktokon

30 év állatai: 30. Legújabb lakóink, a kúszósülök

2013-08-20

Az elmúlt hétvégén, az állatkert 30. születésnapjára mutatkoztak be legújabb lakóink, az észak-amerikai kúszósülök. Egyszerre ráadásul hárman, hiszen még a karanténunkban megszületett utóduk is, amely az első Magyarországon született kúszósül!

Az észak-amerikai kúszósül – más néven urzon (Erethizon dorsatum) –, mint neve is mutatja, Észak-Amerikában, az Egyesült Államok és Kanada mindenféle erdős területén előfordul. A kúszósül elnevezés pedig arra utal, hogy az élőhelyéül szolgáló erdőkben elsősorban a fákon tartózkodik, ahol főként a fák kérgével és lombjával táplálkozik. Ennek megfelelően mi is úgy alakítottuk ki kifutójukat, hogy akár a gazdagon felszerelt mászófákra, de akár még élő fákra is fel tudjanak mászni.

A kúszósülök fejükön, hátukon és farkukon kiváló védekezési módszert fejlesztettek ki a ragadozók ellen: hosszú szőrzetük alatt ugyanis 6-7 cm-es tüskéket viselnek, amelyek nem olyan feltűnőek ugyan, mint talajon élő rokonaiknak, a nálunk is látható fehérfarkú sülöknek a hosszú tüskéi, de ugyanolyan hatékonyak.

Nagy öröm számunkra, hogy már a kifutóba való költözésük előtt világra jött első kölykük is, amely az első kúszósül-bébi az országban! A rágcsálók többségétől eltérően a kúszósülök kölykei nagyon fejletten jönnek a világra, hiszen a nálunk született kölyök is már a világrajövetelekor úgy nézett ki, mintha szüleik kicsinyített mása lenne, néhány napos korában pedig már ő is hegyes tüskéivel védekezett és kiválóan mászott anyja után az ágakon.

Magyar Állatkertek Szövetsége Species360: Global information serving conservation Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program  Európai Regionális Fejlesztési Alap  Miskolc Megyei Jogú Város Miskolc Holding Zrt.Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.