A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a Miskolc Csoport tagja

Miskolci Állatkert

Miskolc Zoo a facebookon Miskolc Zoo a twitteren Miskolc Zoo az instagramon Miskolc Zoo a youtube-on Miskolc Zoo a tiktokon

Először született rénszarvas

2018-06-13

Közel 35 éves történelmünk során első alkalommal született rénszarvas borjú az állatkertben. A kis nőstény még május elején jött a világra, és habár néhány órával születését követőn már lábra állt, mára erősödött meg annyira, hogy a látogatók számára is láthatóvá váljon, mert folyamatosan követi anyját, sőt most már el is távolodik tőle, hogy önállóan ismerkedjen környezetével. Látogatóink 2012. óta találkozhatnak rénszarvasokkal, és most végre szaporulatnak is örülhetünk.

A borjú anyja a tavalyi év végén már vemhesen érkezett a Nyíregyházi Állatparkból. Igaz, a vemhesség ilyenkor még nem egyértelmű, hiszen az állat magát és leendő utódját így is védi a ragadozók elől. Így gondozói csak akkor lehettek biztosak a sikeres utódszületésben, amikor május 5-én reggel megpillantották az újszülött borjút.

A rénszarvas (Rangifer tarandus) borja mintegy hét és fél hónapos vemhességet követően jön a világra. A borjú másfél hónapos korában az anyatej mellett már a felnőttek takarmányát is rendszeresen fogyasztja, de azért féléves koráig még nem mond le az anyja nyújtotta táplálékról sem. Kétéves korára válik ivaréretté. A rénszarvas agancsa egyéves korában kezd el nőni, ami a többi szarvasfélétől eltérően a nőstényeken is megfigyelhető.

A rénszarvas az északi-sarkvidék területén honos, ahol az őslakosok számára évezredek óta létfontosságú. Míg az észak-amerikai eszkimók a vadon élő rénszarvasokra vadásznak, addig Eurázsiában mintegy 3000 éve háziasították is a fajt. Igásállatként is hasznosítják, fogyasztják a tejét és a húsát, bőrét és szőrzetét ruházkodáshoz használják.
 

Magyar Állatkertek Szövetsége Species360: Global information serving conservation Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program  Európai Regionális Fejlesztési Alap  Miskolc Megyei Jogú Város Miskolc Holding Zrt.Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.