Állatkertünk farkasa társakat kapott. A januárban érkezett két új állat – az ötéves hím és a hatéves nőstény – most már együtt látható egy másik őshonos hazai nagyragadozó faj, a kárpáti hiúz szomszédságában.
Hírek
Válogatott hírek, programok, leírások és újdonságok – minden egy helyen! Ne keressen tovább, kattintson ide a legfrissebb tartalmakhoz!
MME odútakarítás az állatkertben
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja már a tavaszra készül. Február 17-én, szombaton a madárvédelmi munkák közül - az egyébként minden évben szükséges - odútakarításra kerül sor a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban.
Közeleg a tavasz?
Medvéink – Dorka és Borka – ma nem látták meg az árnyékukat. Így ha hinni lehet nekik, hamarosan beköszönt a tavasz.
Jól fejlődik a leopárdkölyök
Touran átesett a második állatorvosi vizsgálatán. Ennek során állatkertünk első perzsa leopárd kölyke megkapta az ismétlő féreghajtó kezelést, és az állatorvos megnézte, hogy a fogai is rendben nőnek-e. Újra megmértük a súlyát is, így kiderült, hogy továbbra is jól fejlődik, hiszen két hét alatt 400 grammal gyarapodott a testtömege.
Medveles a Miskolci Állatkertben
Csalogassuk elő együtt 2018. február 2-án 10:30 órakor barnamedvéinket, Dorkát és Borkát "barlangjukból" és jósoljuk meg segítségükkel, hogy mikor köszönthet be az idei tavasz.
Ragadozók Napja Totó
A tegnapi nap központjában a ragadozók voltak, melyhez kapcsolódóan egy játékos vetélkedővel is készültünk látogatóink számára.
Gratulálunk a legeredményesebb résztvevőknek, akiket a megfejtéssel együtt megadott elérhetőségeiken megkerestünk.
Néha már előmerészkedik
Touran néha-néha már előmerészkedik. Egy ilyen jelenetet - legalábbis a végét, amint anyja hívására visszatér az odúba - sikerült most megörökítenünk. Most már tehát a legszerencsésebb látogatóink is megpillanthatják a kis perzsa leopárdot a leopárdház üvegfalán át, amint saját lábán fedezi fel környezetét. Hamarosan pedig már rendszeresen fog kijárni az odújából, így néhány héten belül folyamatosan látható lesz.
Ragadozók Napja
Január 28-án a Miskolci Állatkertben főszerepet kapnak hazánk őshonos ragadozó állatfajai: a farkasok és hiúzok. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet, hogy e ragadozók jelenléte természetvédelmi szempontból rendkívül fontos, valamint szeretnénk eloszlatni a velük kapcsolatos tévhiteket.
A magyar kultúra napja
2018. január 22-én a Miskolci Állatkert és Kultúrpark immáron hagyományosan előadásokkal tiszteleg a Magyar Kultúra Napja előtt.
Bemutatkozott a leopárdkölyök
Megszületett állatkertünk első perzsa leopárd kölyke! Évek óta vártuk azt a napot, amikor is állatkertünk perzsa leopárd nősténye utódot hozott a világra. Most, hogy a kölyök egyhónapos lett, átesett az ilyenkor szokásos első állatorvosi vizsgálatán. Bár néhány fénykép- és videófelvételen már korábban is lehetett látni a kölyköt, ám csak ma mutatkozhatott be igazán a nagyvilág, és az eseményen résztvevő sajtó számára is.