Farkas, hiúz
A Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program keretében, a Kassai Állatkerttel közösen elnyert Európai Uniós támogatásból állatkertünkben egy új farkas- és hiúzkifutó épül, hozzá kapcsolódóan egy látogatói térrel, amely az ismeretterjesztést és az oktatást szolgálja majd.
A Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program keretében nyújtottuk be „Állatkertek közösen és kölcsönösen a természet és a természeti kincsek védelméért” című pályázatunkat, amelynek vezető partnere a Kassai Állatkert, a magyar oldali projekt partner pedig Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. A projekt során új kifutó épül a farkasoknak és a hiúzoknak. A mintegy 700 négyzetméter alapterületű új farkaskifutó lehetőséget biztosít majd rá, hogy újra népes európai szürkefarkas (Canis lupus lupus) falka jöjjön létre állatkertünkben. Ennek részeként az új kifutóban párt kaphat a jelenleg magányosan élő nőstény farkasunk, hogy családot alapíthasson. Az új hiúzkifutó több mint 400 négyzetméter alapterületű lesz, amely végre lehetőséget biztosít arra, hogy egy tenyészpár érkezhessen Miskolcra, és így aktívan is bekapcsolódhassunk az Európa „nagymacskájának” fennmaradását szolgáló törzskönyvi programba. A megépülő új kifutóba a mi térségünkben is honos kárpáti hiúzok (Lynx lynx carpathicus) érkeznek majd.
A kivitelezés részeként az állatok belső helyei és a gondozói terek, valamint egy látogatói tér és hozzá kapcsolódóan vizes blokkok kerülnek kialakításra. A látogatói tér gazdagon fel lesz szerelve oktatási eszközökkel, információs anyagokkal, melyek célja a természeti értékek védelmére irányuló tudatosság növelése látogatóink körében.