Hóbaglyot először éppen a vadaspark 28. születésnapján, 2011. augusztus 20-án láthattak először a hozzánk látogatók. Ekkorra érkezett meg ugyanis a csehországi Olomouci Állatkertből a hímünk. Néhány nappal később azonban már társat is kapott maga mellé, amikor Belgiumból, a Monde Sauvage szafariparkból megérkezett a tojó is. A pár azóta is békésen él együtt, utódokra azonban még várnunk kell, hiszen mindkét madár nagyon fiatalon érkezett.
Hírek
Válogatott hírek, programok, leírások és újdonságok – minden egy helyen! Ne keressen tovább, kattintson ide a legfrissebb tartalmakhoz!
30 év állatai: 27. A Liszt-majmocskák
Liszt-majmocskáink története mindössze három évre nyúlik vissza, hiszen az első állat 2010-ben érkezett meg az Ostravai Állatkertből. A következő évben kapott társat a Nyíregyházi Állatparkból. A két állat gyorsan egymásra talált, hiszen tavaly és idén is született 2-2 kölyök. A kölykök felnevelése azonban mindkét alkalommal nem várt izgalmakat tartogatott.
30 év állatai: 26. A boa
Miután 20 évvel ezelőtt az első egzotikus lakók beköltöztek az állatkertbe, néhány éven belül már a távoli földrészeken élő hüllők is csatlakoztak hozzájuk. Eleinte a majomház adott otthont annak a néhány fajnak, amelyek között már Dél-Amerika legismertebb óriáskígyója, a boa is helyet kapott. Néhány év szünetet követően aztán 2009-ben, akkor már az oktatóteremben kialakított terráriumi bemutatóban került újra bemutatásra egy boa.







