2025. augusztus 20-án ünnepeljük a Miskolci Állatkert 42. születésnapját!
1983-ban még Vadasparkként nyitotta meg kapuit a miskolciak összefogásából született állatkert, azzal a céllal, hogy mindenki közelebb kerülhessen a hazai erdők élővilágához. Azóta óriásit fejlődtünk: több mint 120 állatfaj, a világ szinte minden tájáról mindez Magyarország egyik legcsodásabb természeti környezetében!
Hírek
Válogatott hírek, programok, leírások és újdonságok – minden egy helyen! Ne keressen tovább, kattintson ide a legfrissebb tartalmakhoz!
Véget ért az idei Zootábor
Véget ért az idei zootábor, de az élmények még sokáig velünk maradnak.
Idén nyáron is hat héten keresztül fogadtuk a természet iránt érdeklődő gyerekeket, akik a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületének szervezésében immár 26. alkalommal nyerhettek bepillantást az állatkert kulisszái mögé. A táborozók minden héten új kalandokban vehettek részt, miközben játékos formában tanultak az állatvilágról.
Jelentkezz állatgondozónak!
Amennyiben szeretnél állatokkal dolgozni és rendelkezel szakirányú végzettséggel, téged keresünk.
Az állatgondozó fő feladata az állatkert állatainak magas szintű ellátása, gondozása, ápolása és nevelése, valamint bemutatóhelyük és környezetük rendben tartása.
Téged keresünk, amennyiben igazak Rád az alábbi állítások:
Állatkertek Éjszakája
Augusztus 29-én tizennegyedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját. A Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (MÁASZ) tagjai közül 11 állatkertben idén is különleges esti programokkal várják a látogatókat augusztus utolsó péntekén.
Hagyományteremtő szándékkal idén először, a résztvevő intézmények többsége egy közös tematika mentén szervezi aktivitását.
Dámszarvas borjak születtek!
A nyár első heteiben hét egészséges dámszarvas borjú látott napvilágot állatkertünkben. Az apróságok anyjukkal együtt már megfigyelhetők a kifutóban, ahol vidáman fedezik fel a környezetüket.
A dámszarvas Európa egyik legismertebb szarvasféléje, amely hazánkban is előfordul, különösen erdős, parkos területeken. Különleges ismertetőjele a pettyes bundája és a hímek lapátszerű agancsa, amelyet évente elhullatnak és tavasszal újranövesztenek.
Hármas ikrek a nagy maráknál!
Három egészséges nagy mara kölyök született nálunk!
Az apróságok június elején jöttek a világra, és máris kíváncsian fedezik fel kifutójukat anyukájuk gondos felügyelete mellett.
A nagy mara Dél-Amerika, főként Argentína, füves pusztáin, a pampákon őshonos. A világ negyedik legnagyobb rágcsálója és távoli rokonságban áll a tengerimalaccal. Testhossza elérheti a 70 cm-t, súlya pedig a 7–8 kg-ot.
Közép-ázsiai gímszarvas borjú született
Közép-ázsiai gímszarvasaink csapata új taggal bővült: néhány napja megszületett egy egészséges borjú.
Nyáresti séta
Kíváncsi vagy, mit csinálnak az állatok, amikor leszáll az est? Most megtudhatod! Tartsatok velünk Nyáresti Sétánkon!
Különleges esti programmal várunk Benneteket 2025. június 27-én, 19:00 és 23:00 óra között a Miskolci Állatkertben!
Fedezzétek fel, hogyan kel életre az állatkert szürkület után! Megleshetitek azokat az állatainkat, akik napközben többnyire pihennek, de alkonyatkor igazán aktívvá válnak. És ez még csak a kezdet!
Áloméj az állatkertben
Múlt pénteken, június 9-én tartottuk meg a számunkra legkedvesebb programok egyikét, a Dreamnight at the zoo – Áloméj az állatkertben programot. Ezen az estén igazi forgataggal és különleges programokkal vártuk a meghívott tartósan beteg, fogyatékkal élő gyermekeket és kísérőiket.
Kéktorkú tragopán csibék keltek
Kéktorkú tragopán kakasunk és tojónk még 2012-ben érkezett hozzánk és igazán összeszokott párost alkotnak, hiszen 2014 óta minden évben nevelnek csibéket. Idén két pelyhes kis tragopán követi anyját röpdéjükben.














