Változások bölénycsapatunkban

Zajlanak az események mostanában a legnagyobb termetű lakóink körül. Nyár végén már beszámoltunk róla, hogy egy borjúval gyarapodott az európai bölények csapata. Azóta, október közepén megszületett az idei második bölényborjú. A kis bika születését követően gyorsan lábra állt, és elkezdte fogyasztani az éltető anyatejet. Gyorsan beilleszkedett a csordába, rendszeresen megfigyelhető anyja mellett, illetve gyakran együtt pihen a három hónapos nővérével.
A borjú világrajövetelét követően nem sokkal azonban távozók is voltak a csapatban. A tavaly született két bölényünk ugyanis november elején útra kelt. Új otthonuk a Marosvásárhelyi Állatkert, ahol egy leendő új csorda alapját képezik, hiszen a régebb óta ott élő bika mellé érkeztek egy harmadik tehén társaságában.
És a bölényeinkkel kapcsolatos eseményeknek még nincs vége, hamarosan új hírrel jelentkezünk.