Az elsőszülött közép-ázsiai gímszarvas

Nem csak Miskolcon, de Magyarországon is először született közép-ázsiai gímszarvas borjú!
A múlt héten bemutatott európai bölényborjú mellett született a nyár során egy másik ritka patás állatunk is: közép-ázsiai gímszarvas csapatunk elsőszülött borjának örülhettünk. A fajt ugyan már 2016. óta tartjuk, azonban az idei évben koronázta végre siker a szaporításukra vonatkozó törekvésünket egy kis bikaborjú személyében. A szarvasborjú világrajövetele azért számít nagy jelentőségűnek, hiszen a szabad természetben mindössze 4000 példánya élhet, állatkertekben pedig még ritkább: a megőrzésüket szolgáló európai tenyészprogramban csupán 10 intézmény vesz részt, ahol jelenleg 48 egyedet gondoznak. Ezért minden utód nagy értéknek számít.
A közép-ázsiai gímszarvasok (Cervus elaphus bactrianus) vadon élő állománya az emberi tevékenységek – az élőhelyéül szolgáló erdők irtása, vadászat, háborús konfliktusok – hatására a 21. század első éveire mindössze 300-400 egyedre csökkent. Szerencsére a természetvédő szervezetek még időben tudtak lépéseket tenni megmentésükért, így ma már újra mintegy 4000 példányuk él Közép-Ázsiában, Kazahsztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán területén, ahol elsősorban az Amu-darja és Szir-darja folyók ártéri ligeterdeiben honos.
A nálunk született borjú mintegy 8 hónapos vemhesség után jött a világra. Anyjának ő az első utóda, így az első hetekben talán a szokásosnál is jobban óvta még a gondozóktól is. Mostanra azonban már az új jövevény is beilleszkedett a csapatba. Várhatóan másfél-kétéves koráig fog Miskolcon maradni, mielőtt egy másik állatkertbe kerülne tovább. Vele együtt jelenleg négy egyedet számlál a közép-ázsiai gímszarvasok csapata, amellyel Magyarországon máshol nem is lehet találkozni.